Megyünk takarni

[egy nyolc évvel ezelőtti fogalmazás]

Reggel felkeltem és rájöttem, hogy nem otthon vagyok, persze nagymamáéknál voltunk és éppen azelőtt való napon érkeztünk egy zsibbasztó út után. Mindenki felkelt már nyolc előtt, én még tízkor is lusta voltam felöltözni.
– Ez vakáció, én pihenni akarok!
– Mindjárt bejön papó és repülsz az ágyból! – mondta anyu fenyegetően.
– Ó, máris öltözöm.
Kimentem, reggeliztem, mindenki “megdícsérte” koránkelésem. Úgy tizenegy óra felé bejön Misi bátyám és nannyóhoz szól:
– Édesanya, hol a tarisznya? Megyünk a Ramocsa-tövére.
– Igen, ott az ajtó mögött.
– Hova? Takarni? Én is akarok! – szóltam bele.
– Én is! – utánozott öcsém.
Elmentünk takarni az egész családdal, csak nannyó maradt otthon, hogy finom vacsorát készítsen nekünk és különben is ő csak nagy ritkán, ha megforgatja a rendet.
A szekérre alig fértünk fel, én csakis azzal vagyok hajlandó utazni falun. Nem másért, de mikor hazamegyünk, én nem bírom ki, hogy ne szekerezzek egy kicsit, nagyon szeretem hallani a lovak ügetését, szeretem a szekér rázását a gidres-gödrös úton. Ha papóék mennek valahova, még ha nem is megyek velük, az utca végéig leszekerezem én is, majd gyalog visszamegyek. Nos, a Ramocsa-töve talán papóék legnagyobb földje és egy erdő mellett, a falutól nagyon távol van. A fű már le volt kaszálva, a rend szépen szétterítve. Mi meg kellett forgassuk. Anyuék neki is kezdtek a munkának, én még lustálkodtam, Misi bátyám pedig a kancát kötötte egy mogyoróbokorhoz, a csikót meg szabadon engedte. Sokat dolgoztunk, megforgattuk az egész rendet. Lacika, a hároméves kistestvérem egy bokor árnyékában ült és unatkozott, én néha odamentem pihenni. Miután befejeztük a forgatást, mindenki a bokor alá gyűlt és nekikezdtünk „ebédelni”, közben már délután volt. Szalonnát, paprikát, túrót, paradicsomot és persze kenyeret ettünk. Ahogy így leírom, most nem enném meg, de ott olyan finom volt, mintha királyi étek lett volna, hisz rendesen ki voltunk fáradva. Majd mindenki lefeküdt pihenni. Nagyon kellemes volt a szabad levegőn próbálni elaludni, de nekem valahogy nem sikerült, tehát felkeltem és elkezdtem gondolkodni, miket csináltunk más nyarakon itt. Eszembe jutottak szép emlékek, mint például az, hogy a közelben volt egy forrás és elmentünk volt oda is Miki bátyámmal és mennyi vízben jártunk. A gombaszedés is eszembe jutott, amikor az ottani erdőbe jártunk, majd utána nannyó többféleképpen megfőzte a sokféle gombát, én viszont nem bírtam megenni. Hát amikor tüzet raktunk és szalonát pörköltünk! Még most is összefut a nyálam! Miután meguntam a sok gondolkodást és légyhajtást, felálltam és mi volt a fejemben, nem tudom, de lefeküdtem a fűbe és begurultam a meredek oldalon. A fű torzsája összeszúrta derekamat, de kiszaladtam és begurultam újra és újra. Mások is ébredezni kezdtek én meg szédülni, úgyhogy leültem melléjük.
A férfiak szétnéztek és eldöntötték, hogy lehet összeszedni a rendet, mert estig haza kell menni és ki tudja milyen állatok járnak ide éjszaka! Én Józsit, a csikót tartottam szemmel, mert már eléggé nagy volt, ő is húzta a szekeret , tehát könnyen széttaposhatott volna és papó mindennap elmondta nekünk, milyen veszélyesek az állatok, hogy nem lehet megbízni bennük, de én valahogy mindig szembenéztem az állatokkal és szerénynek láttam őket. Ettől a csikótól azonban féltem, nem ismertem őt, láttam, hogy szeret szaladgálni. Laci közelében jártam, vigyázzak rá. Éppen gereblyéltem egyik boglya körül, amikor az a csikó mind közelebb és közelebb jött és mindenki megállt. A csikó egyenesen rám nézett 3-4 méter közelről. Megijedtem, de Misi bátyám, akiről elmondhatom, hogy szereti az állatait, azt mondta nekem:
Nyújtsd ki felé a tenyeredet!
Én félően megtettem, a ló meg kíváncsian, valami félelemmel nézett rám... Utána elment. Meg voltam ijedve, mégis nagyon kellemes volt végre szembenézni vele, olyan édes volt, gyerekes.
– Miért kellett kinyújtsam a kezem?
– Nem tudta, megharapjon-e vagy elszaladjon-e – felelte papó.
– Biztos azért figyelt meg úgy, mert ki van engedve a hajad – mondta Miki bátyám.
Kezdtük megrakni a szekeret, mert már minden boglya kész volt, papó felmászott tapodni, körbe, szépen összeszedtük, én már nyávogtam a vége felé, hogy menjünk már haza, el voltam fáradva. Végül óriási nagy szekér szénát raktunk, persze felmásztunk a legtetejébe, papó hajtotta a lovakat, Lacit magam mellé vettem. Most a szekér nem rázott, mint amikor üresen volt, hanem altatóan hintáztatott minden kis gödörnél. Papó rám-rám szólt, hogy ne nyúljak a faágak után, mert leesek, öcsém kacarászott. Mentünk hazafelé, már ment le a nap a dombok mögé. Mikor beértünk a faluba egy új világ tárult elénk: minden udvarba beláttunk. Mindenkinek köszöntünk és szerényen bámultunk be a kapuk mögött táruló csűrök, kutak és állatok sokaságára. A mi udvarunkat is megbámultuk, valahogy másképp nézett ki magasabbról, mint amikor lent szaladgáltuk Lacival, ahogy hazaértünk a hosszú kocsiút után. Misi leugrott és kinyitotta a kaput. Nannyóka már várt az ajtó előtt, de én még hátrahintáztam a csűr ajtajáig a szekérrel. Előreszaladtam teljes sebességgel, talán gyorsabban is, mert lejt az út a csűrtől elé a házhoz, és berontottam az ajtón. A drága nannyó hígpalacsintát készített nekünk, az én kedvencem!
Végül fáradtan bújtunk ágyba és álmodoztunk arról, mi lesz a következő nap. Vajon felkelek majd én is időben?

2002
VIII osztály

Prima zi

începe ca o zi obişnuită. Ceva se mişcă în apropiere şi e timpul să te scoli. Mai savurezi un pic lumina caldă care pătrunde prin pleoapele tale. E o senzaţie plăcută, să pluteşti aşa, ca într-un vis.
După ceva vreme, observi că s-a schimbat ceva în jurul tău. Pentru prima oară de când eşti aici, te simţi destul de incomod, încerci să te mişti, dar nu-ţi mai găseşti locul.
Dintr-o dată se rupe ceva în lumea ta şi simţi o mare agitaţie. Nu înţelegi ce se întâmplă. Ai mai avut momente de nesiguranţă, când simţeai nevoia să dai din picioare cu toată puterea, acum însă situaţia devine de-a dreptul sufocantă!
Timpul trece foarte greu şi tu vrei doar să scapi cât mai repede de aici, să te simţi iar în largul tău, în siguranţă. Nu e altă cale: trebuie să treci printr-o strâmtoare, sperând că dincolo lumea e mai frumoasă.
Dar nu e uşor. După câteva minute sau poate ore de chin, eşti liber, în sfârşit. Lumea de aici e plină de necunoscut acum: simţi o adiere rece, o lumină mult mai puternică şi trebuie să ţipi cât poţi de tare! Mai simţi o durere în locul noului tău buric.
Eşti spălat şi înfăşurat în ceva aspru, apoi eşti aşezat în braţele mamei... Guşti laptele cald care te calmează-ntro clipită şi auzi cum în apropiere bate inima care te-a crescut. Eşti totuşi în siguranţă.
Adormi liniştit, în sfârşit.

The first day




begins like any other day. Something moves nearby and it's time to wake up, but you enjoy a bit more the light shining in through your eyelids. It's a nice feeling to float like this, as if in a dream.
After a while, you notice that something changed around you. For the first time since you're here, you feel quite uncomfortable, you try to move, but you can't find your place.
Suddenly something breaks in your world and you feel a great disturbance. You don't understand what's happening. You've had moments of uncertainty before, when you needed to kick with your legs as hard as you could, but now the situation is becoming rather suffocating!
Time passes very slowly and all you want is to get out of here as quick as possible, to feel relaxed again, and safe. There is no other way: you must go through an opening, hoping that the world's better on the other side.
But it's not easy. After a few minutes or maybe hours of suffering, you are finally free. This world is full of unknown now: you feel a cool breeze, much brighter light and you need to scream as hard as you can! And you feel an ache in the spot of your new navel.
You're washed and covered in something rough, then you are put into your mother's arms... You taste the warm milk that calms you in a moment and you hear the heart that raised you beating nearby. You are safe after all.
You finally fall asleep, relaxed.