Megyünk takarni

[egy nyolc évvel ezelőtti fogalmazás]

Reggel felkeltem és rájöttem, hogy nem otthon vagyok, persze nagymamáéknál voltunk és éppen azelőtt való napon érkeztünk egy zsibbasztó út után. Mindenki felkelt már nyolc előtt, én még tízkor is lusta voltam felöltözni.
– Ez vakáció, én pihenni akarok!
– Mindjárt bejön papó és repülsz az ágyból! – mondta anyu fenyegetően.
– Ó, máris öltözöm.
Kimentem, reggeliztem, mindenki “megdícsérte” koránkelésem. Úgy tizenegy óra felé bejön Misi bátyám és nannyóhoz szól:
– Édesanya, hol a tarisznya? Megyünk a Ramocsa-tövére.
– Igen, ott az ajtó mögött.
– Hova? Takarni? Én is akarok! – szóltam bele.
– Én is! – utánozott öcsém.
Elmentünk takarni az egész családdal, csak nannyó maradt otthon, hogy finom vacsorát készítsen nekünk és különben is ő csak nagy ritkán, ha megforgatja a rendet.
A szekérre alig fértünk fel, én csakis azzal vagyok hajlandó utazni falun. Nem másért, de mikor hazamegyünk, én nem bírom ki, hogy ne szekerezzek egy kicsit, nagyon szeretem hallani a lovak ügetését, szeretem a szekér rázását a gidres-gödrös úton. Ha papóék mennek valahova, még ha nem is megyek velük, az utca végéig leszekerezem én is, majd gyalog visszamegyek. Nos, a Ramocsa-töve talán papóék legnagyobb földje és egy erdő mellett, a falutól nagyon távol van. A fű már le volt kaszálva, a rend szépen szétterítve. Mi meg kellett forgassuk. Anyuék neki is kezdtek a munkának, én még lustálkodtam, Misi bátyám pedig a kancát kötötte egy mogyoróbokorhoz, a csikót meg szabadon engedte. Sokat dolgoztunk, megforgattuk az egész rendet. Lacika, a hároméves kistestvérem egy bokor árnyékában ült és unatkozott, én néha odamentem pihenni. Miután befejeztük a forgatást, mindenki a bokor alá gyűlt és nekikezdtünk „ebédelni”, közben már délután volt. Szalonnát, paprikát, túrót, paradicsomot és persze kenyeret ettünk. Ahogy így leírom, most nem enném meg, de ott olyan finom volt, mintha királyi étek lett volna, hisz rendesen ki voltunk fáradva. Majd mindenki lefeküdt pihenni. Nagyon kellemes volt a szabad levegőn próbálni elaludni, de nekem valahogy nem sikerült, tehát felkeltem és elkezdtem gondolkodni, miket csináltunk más nyarakon itt. Eszembe jutottak szép emlékek, mint például az, hogy a közelben volt egy forrás és elmentünk volt oda is Miki bátyámmal és mennyi vízben jártunk. A gombaszedés is eszembe jutott, amikor az ottani erdőbe jártunk, majd utána nannyó többféleképpen megfőzte a sokféle gombát, én viszont nem bírtam megenni. Hát amikor tüzet raktunk és szalonát pörköltünk! Még most is összefut a nyálam! Miután meguntam a sok gondolkodást és légyhajtást, felálltam és mi volt a fejemben, nem tudom, de lefeküdtem a fűbe és begurultam a meredek oldalon. A fű torzsája összeszúrta derekamat, de kiszaladtam és begurultam újra és újra. Mások is ébredezni kezdtek én meg szédülni, úgyhogy leültem melléjük.
A férfiak szétnéztek és eldöntötték, hogy lehet összeszedni a rendet, mert estig haza kell menni és ki tudja milyen állatok járnak ide éjszaka! Én Józsit, a csikót tartottam szemmel, mert már eléggé nagy volt, ő is húzta a szekeret , tehát könnyen széttaposhatott volna és papó mindennap elmondta nekünk, milyen veszélyesek az állatok, hogy nem lehet megbízni bennük, de én valahogy mindig szembenéztem az állatokkal és szerénynek láttam őket. Ettől a csikótól azonban féltem, nem ismertem őt, láttam, hogy szeret szaladgálni. Laci közelében jártam, vigyázzak rá. Éppen gereblyéltem egyik boglya körül, amikor az a csikó mind közelebb és közelebb jött és mindenki megállt. A csikó egyenesen rám nézett 3-4 méter közelről. Megijedtem, de Misi bátyám, akiről elmondhatom, hogy szereti az állatait, azt mondta nekem:
Nyújtsd ki felé a tenyeredet!
Én félően megtettem, a ló meg kíváncsian, valami félelemmel nézett rám... Utána elment. Meg voltam ijedve, mégis nagyon kellemes volt végre szembenézni vele, olyan édes volt, gyerekes.
– Miért kellett kinyújtsam a kezem?
– Nem tudta, megharapjon-e vagy elszaladjon-e – felelte papó.
– Biztos azért figyelt meg úgy, mert ki van engedve a hajad – mondta Miki bátyám.
Kezdtük megrakni a szekeret, mert már minden boglya kész volt, papó felmászott tapodni, körbe, szépen összeszedtük, én már nyávogtam a vége felé, hogy menjünk már haza, el voltam fáradva. Végül óriási nagy szekér szénát raktunk, persze felmásztunk a legtetejébe, papó hajtotta a lovakat, Lacit magam mellé vettem. Most a szekér nem rázott, mint amikor üresen volt, hanem altatóan hintáztatott minden kis gödörnél. Papó rám-rám szólt, hogy ne nyúljak a faágak után, mert leesek, öcsém kacarászott. Mentünk hazafelé, már ment le a nap a dombok mögé. Mikor beértünk a faluba egy új világ tárult elénk: minden udvarba beláttunk. Mindenkinek köszöntünk és szerényen bámultunk be a kapuk mögött táruló csűrök, kutak és állatok sokaságára. A mi udvarunkat is megbámultuk, valahogy másképp nézett ki magasabbról, mint amikor lent szaladgáltuk Lacival, ahogy hazaértünk a hosszú kocsiút után. Misi leugrott és kinyitotta a kaput. Nannyóka már várt az ajtó előtt, de én még hátrahintáztam a csűr ajtajáig a szekérrel. Előreszaladtam teljes sebességgel, talán gyorsabban is, mert lejt az út a csűrtől elé a házhoz, és berontottam az ajtón. A drága nannyó hígpalacsintát készített nekünk, az én kedvencem!
Végül fáradtan bújtunk ágyba és álmodoztunk arról, mi lesz a következő nap. Vajon felkelek majd én is időben?

2002
VIII osztály

5 comments:

  1. Szeretni való ez a Kászon, s az emberei. Nagyon hangulatos kis írás. Jólesett most olvasni, miután egy töredéknyi hasonló élményben volt részem.
    Nénutzi

    ReplyDelete
  2. http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=43&art=81

    ReplyDelete
  3. ja, ez is én voltam.
    Nénutzi

    ReplyDelete
  4. Meghívtalak egy blogos játékra. Lásd itt: http://tivadarlegenylakas.blogspot.com/2010/08/tizenegy-olvasmany.html

    ReplyDelete
  5. te ézegeted a blogomat? Köszi, én is szoktam a tiédet...:)

    ReplyDelete

Comment as: you can choose Anonymus, Name/URL(you don't need an URL, you can just type in your name!) or you can sign in to a blogger account. Thank you! :)