mindenkinek eljön időnként az az időszak, amikor mindent elcsesz. legalábbis az idejét.
totál zombi vagyok, észre se veszem hogy telnek a napok, beszélnek velem az emberek. valami robotként reagálok, válaszolok, csinálom amit kell. tán lassanként kifogy belőlem is a lelkesedés?
fogjuk rá, hogy azért vagyok agyilag zokni, mert sok filmet néztem a hétvégén.
fogjuk rá az időre.
fogjuk rá a bizonytalanság-érzetre, ami a legnagyobb biztonságban is mindig ott van a háttérben.
ki nem állhatom a félelmet. nagyon ritkán jön elő, de akkor erős ugye, mert van. aztán bújkál megint.
nem divat a boldogság
ha valaki elmondja, hogy minden olyan jól kijön és egészséges és nem fáj a foga se a feje és van szabadideje és van családja és szerelme - az egyenesen unalmas. jön, hogy azt mondd: sakkó mi?
szerintem.
de az se áll jól, ha valaki siránkozik.
tehát mi az elvárt típus-viselkedés, ami normális? szociológus kellett volna legyek. vagy ki az aki ilyen kérdésekkel foglalkozik? valami kutató fajta. óh de minek is válaszolni bármilyen kérdésre? szerintem a kérdések nem azért vannak hogy helyesen válaszoljunk. hanem kitaláljunk valamit, ami jól hangzik és elképzelhető. egy szép mese :)
hehe.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Igen, van: blabla :))
ReplyDeleteNincs normális viselkedés, csak normális viselkedés.
Ezt egy tapasztalt blablának elhiheted.
Puszi
Nutzi
wow, na ezt nem gondoltam volna! :P :))
ReplyDelete